Kiúsztam, jó messzire.

Ha tengernél, vagy más nagy víznél vagyunk, mindig kiúszok.
Biztos azért van, mert huszonpár évig nem nagyon tudtam úszni, csak olyan "ha beledobnak, akkor kievickélek"-módon. Aztán megtanultam. Egész jól. Azóta kiúszok. Mert megtehetem. Kivagyiságból? Nem igazán. Csak mert jól esik, hogy ki tudok úszni.

Kartempó, lábtempó, levegő.
Jól kihúzva a végét, mert kicsit hullámzik, és sós vizet nyelni nem kellemes.
Kéz, láb, levegő.

Kéz, láb.

Levegő.

Szépen, ütemre.

Aztán ha elfáradok, akkor háton fekve lebegek kicsit, aztán kitempózok a partra. Szeretek háton fekve lebegni, csukott szemmel hagyni, hogy tunyán löködjön a nagy víz. Mintha egy nagy, kövér óriás ringatna a tenyerén.

Lebegtem egy pár percet, aztán elhatároztam, hogy elindulok  kifelé a partra.

Ekkor láttam meg a a csónakot.

Régi, viharvert lélekvesztő volt. Farmotoros. A festék lepattogzott róla rég, eredeti színe talán fehér lehetett, a neve meg... ki tudja. Csak egy A, majd tőle jóval odébb egy G látszott, meg még egy betűdarab, egy fél egyenes vonal, ami elég sok minden lehetett. Feljebb pillantottam. A csónak utasa, egy öreg fickó engem vizslatott. "Vén tengeri medve" gondoltam azonnal. "Piszkos Fred" gondoltam rögtön ezután. Napcserzett volt, ráncos, bütykös kezű, és a hálójával vacakolt.
- Jónapot... - intettem neki némileg bizonytalanul. Az meg csak nézett. Aham. Megersztettem még egy mosolyt felé, és kezdtem hülyén érezni magam. Süket ez? Nézett tovább, és áttolta a pipát a szája másik sarkába. Köszönni ki fog, vén trotty? Hm? A hálóddal baszakodni az tudsz, mi, köszönni azt bezzeg nem, mi?
- 'Pot. - mondta kimérten. Pont olyan hangja volt, amilyenre számítottam. Hirtelen sajnálni kezdtem, hogy nincs nálam egy videókamera.
- Van kapás? - vetettem be kedélyeskeve a nagy mondatot, amivel már számtalan életre szóló barátság kezdődött rothad halszagtól bűzlő, szúnyoglepte nádasok mélyén.
Az öreg szortyintott a pipáján, aztán szép lassan végigpásztázta a horizontot. Közben én türelmesen lebegtem. Kezdtem kiismerni a tempóját.
- Há' akadna...
"És, miféle? Ton? Hekk? Ilyesmi?" gondoltam ki a követkető kérdést.
- ... mán ha horgásznék. - Folytatta a maga megfontolt tempójában. - Ez ugyanis - emelte meg a hálóját - háló. Nem pediglen horgászbot.
Haha. Éreztem, hogy elvörösödik a fejem. Van humora az öregnek. Kicsit fel is húztam magam, aztán rájöttem, hogy csak a saját hülyeségemre lehetek mérges. Végül is igaza van az öregnek.
- Igen, innen is határozottan hálónak tűnik.... na és ma akadt bele valami? - próbáltam makacsul tartani a beszélgetés fonalát. Már ha én beszélgetni akarok az öreg halásszal, akkor beszélgetni fogok. Megvártam a választ, addig megigazítottam az úszószemüvegem pántját, és újrakötöttem az úszógatyám madzagját.
- Nem sok. - bökte ki végül.
- Aham... - bólogattam együttérzően - biztos a nagy meleg miatt, nem? - próbáltam bevetni sekélyes  halfogászati ismereteim morzsáit. Vagy az is csak a horgászásnál van?
- Éppenséggel az is lehet. - vágta rá fél perc hallgatás után. A gyors reakcióidőből sejtettem, hogy szakértelmemmel szereztem egy kis respektet nála. Vártam hát, hátha most ő kérdez. Vártam türelmesen.
- Hát akkor azt hiszem, hogy én kiúszom a partra. - vetettem fel csevegési hangnemben jó tíz perc múlva. - Tudja, kinn vár a feleségem.
- Ahm. - mondta, fel sem pillantva a hálóval való motoszkálásból.
- Viszlát, és jó ka... halászatot.
- 'Szlát. - motyogta, és a sapkájához emelte a mutatóujját. Valamiért ez a kis mozdulat kitörő örömmel töltött el. Vidáman szalutáltam, és elkezdtem a part felé úszni.
Pár tempó után megálltam, és visszakiáltottam neki.
- Elnézést, csak még egy kérdés... mi a csónak neve?
- A neve? - kérdezett vissza bizonytalanul, a fura kérdés hallatán viszonylag gyorsan.
- Igen, a neve. A csónak neve. Rá volt festve az oldalára, de lekopott, így nem látszik...
Bütykös kezével megmarkolta a csónak szélét, kihajolt, és szemügyre vette a teknő oldalát. Hümmögve sommázta, hogy igazat beszélek.
- Hát neve, az éppenséggel nincs. - sercintett egy szép ívűt a vízbe.
Meglepődtem. Nem olvasott ez kalózos regényeket? Nem tudja, hogy iszonyú szerencsétlenséget jelent a név nélküli vízijármű?? Nagyobbat, mint a nő a fedélzeten?
- Hogyhogy nincs? - kérdeztem elhűlve.
Eltöprengett a válaszon. Már a dac vezérelt, kivártam.
- Há' ez az egy csónakom van. Minek néki név? - Ez logikusnak tűnt. - Nem naon lehet összekeverni. Példul az asszonynak is azt szokom mondani, hogy "kimék a csónakkal, majd este gyüvök". Tudja rögvest, hogy ezzel menek. Merhogy nincs másik.
Elámultam az érvelés kidolgozottságán, és a monológ terjedelmén. Több összefüggő mondat!! Összehaverkodtunk, nem is kérdés.
- Akkor tulajdonképpen mondhatjuk, hogy "csónak" a neve, nem? - fűztem tovább a gondolatmenetet kissé megrészegülve.
- De. - egyzett bele.
- Hát ez remek. - mondtam, és így is gondoltam. - Akkor... minden jót.
- Magának is. - hallottam a hátam mögül jó tizenöt tempóval később.

Akkor már a part felé úsztam.
Kéz, láb, levegő.
Kéz, láb, levegő.

Szeretek úszni.