Közkívánatra (hArit ezennel köznek minősítem):

Tiszta apja, mi?

Írom mindezt úgy, hogy ma konkrétan lefosott az utód.

Csak kacagtunk rajta.

Meg felírtam a fekete borítós kis noteszembe, három (!!!) felkiáltójellel.

Például hogy rövid idő alatt, viszonylag komplikációmentesen sikerül eladnunk egy lakást, és vennünk egy másikat. Az simán egy nagyobbfajta csoda manapság. (Lekopogjuk még persze néha, de mostmár csak nem lesz semmi zrí.)

Vagy hogy a Mázli olajos csókja jóvoltából sikerült kicsusszanom a törvény TÖRVÉNY vasmarkából, és tárgyalás nélkül egy év próbára bocsátottak az überdurva DVD ügy kapcsán. Az is igencsak L-es, XL-es csoda.

Vagy hogy ne kelljen messzire mennünk (mindössze múlt hét vasárnapig): egy gyermek születése.

Az valóban a nagyobb csodák egyike.

Sőt.

Lehet a legnagyobb csoda ami csak előfordulhat ezen a fura világon.

Apa vagyok. T pedig anya. Nem is akármilyen.

Jó.

Tegnapelőtt költöztünk. (Ez nem teljesen igaz, mert gyakorlatilag egy hete költözünk folyamatosan, de az ágy tegnapelőtt jött, és onnantól számít, nyilván. Ha a poharaktól, akkor pénteken. Ha a virágoktól, akkor ma. Ha a roggyatag szobainastól, akkor még nem.)

Tegnap szivárványt láttam az autómosóban. (Ma reggel pedig a hálószobában, a szélcsengő vagy miaz csinálja, nem is szivárvány, mert nem íves, hanem sok kis apró ovális, de ilyen prizma-hatásúan sokszínű, és szép.) (Ja, a mosás akciós a Lurdynál, háromötven. Nagyon megéri.)

Ma bekötötték az internetet, sok megabit, és megy. (Túl sok zárójelet használok. Biztos lehet valami oka. Pszichésen. Mentségemre annyi, hogy amelyiket kinyitom, azt előbb-utóbb be is zárom.

Az élet telis-tele van apró csodákkal. Alig győzöm megélni őket.

Horvátország pont olyan, mint Magyarország lenne, ha valamilyen furcsaság folytán lecsúszna néhány száz kilométert délre. Tektonika, kísérleti atomrobbantás, Uri Geller, tudomisén.

Sarkítottam, szokás szerint.

Nem pont olyan. Majdnem olyan.

A kaja rosszabb.

Áldott jó ember. Így emlegeti mindig a neje, ha színt kell vallani, áldott jó ember az én Ferim. Nem, nem iszik, csak ünnepekkor, de akkor is csak egy-két pohárkával. Amit megígér, be is tartja. Lehet rá számítani. Ha letörik, meghegeszti. Felfúrja. Dekopírhoz is ért, persze. Áldott jó ember.

Csak van ez a fura heppje a dinnyékkel.

Feri rítusként kezeli a vásárlandó dinnye kiválasztását. Apáról fiúra száll a tudás, mondja mindig, Öcsit is próbálja tanítgatni, de Öcsit nem érdekli, de nem baj, majd ha érett férfi lesz, rájön, milyen fontos, mondja mindig Feri.

Először csak körbejárja a karámot, mint valami matador, méregeti a mit sem sejtő gyümölcsöket, aztán közelebb oson, és lecsap. Beveti az összes érzékszervét, néz, tapogat, hallgat, szagol, titokban néha meg is nyal. Kopogtat, sárga foltot vizslat, rátapadt földet morzsolgat, szármetszetet elemez. Soha nem lékeltet, rangon alulinak tartja, hisz lékeléssel a hülye is tud dinnyét venni, ugye. Mindig megkérdi az árust, hogy honnan származik a termék, ha megkapja a választ (csányi például), visszakérdez, hát akkor nem görög? és hahotázik a saját viccén. Az árusok illedelmesebbje heherészik, Kinga meg Öcsi unja, és égőnek tartja, Feri védjegynek érzi, és ragaszkodik hozzá. Érted, hát akkor nem görög?!?

Otthon nem győzi dícsérni, megint milyen jó dinnyét választottam, ugye, az ízetlen fehér héjig kieszi, magot tesz el, hogy majd kicsíráztatja, és a balkonládába lesz nekik is, kár, hogy csak reggel süt oda a nap. Ha kásás, akkor dícséri, milyen jó lédús, ha éretlen, akkor a harsogósságát méltatja, semmiképp nem lehet rossz dinnye, amit ő választ. Ha mégis ehetetlen, este kilopódzik, kifaragja a dinnyét és lehúzza a vécén, és tüntetőleg elől hagyja a héjat. Nem tudtam megállni este, kijöttem, és befaltam azt a jó kis dinnyét, hát sajnálhatjátok, hogy nem maradt. Na majd holnap kerítek egy jót megint.

Ha nélküle vesznek, vérig sértődik, tüntetőleg nem eszik belőle. Esetleg megkóstolja, de biztosan a kukába köpi, na, ezt se én választottam, mi anyukám.

Amúgy áldott jó ember. Nem iszik, tényleg.

Csak van ez a fura heppje.

A dinnyékkel.

Csók bácsi.

Mindenki így nevezte. A Kőhídnál állt trafik-ajándék üzlete, mindig jól fésült volt, nagyon értett a gyerekek nyelvén és minden nőnek "csók"-kal köszönt, innen a név. Nem bántóan, nem nyeglén, nem a "kézcsókolomot" lerövidítve, egyszerűen ez volt a szava járása. Született eladó volt, elit öltönyszabóságba illő udvarias eleganciával árulta a szürkeimport cigiket, rugós kerekű matchboxokat, amerikai sasos zippo-kat, műanyag Rambo nyilakat, és a fröccsöntőipar számtalan más csodáját.

Például az öltöztetős katonákat. Huszárokat, kalózokat, kovbojokat, indiánokat, római légiósokat, spanyol konkvisztádorokat. Pajzzsal, karddal, puskával, lóval, mellvérttel, sisakkal, mindennel. Szentély volt a hely.

Sok év után ma voltunk arrafelé. Ahogy közeledtünk, egy pillanatra nagyon megcsapott az a régi izgalom, fel a furcsán magas padkára át a hídon, jönnek szambe, csak oldalazva férünk el, mert keskeny a járdarész, balra a nagy fűzfa, mögötte pedig a csodák barlangjának bejárata.

Csalódtam. Gravír-ajándék van a helyén. "Életre szóló élmény" hirdeti jóindulattal is csak szerencsétlennek nevezhető mottójuk.

Nem az.

Csók bácsi ajándékboltja - valakinek, valahol - az.

"Fiatal az, aki annak érzi magát." - modják azok, akik nem már nem fiatalok, de annak érzik magukat.

"Fiatal az, aki tud a mosdókagylóban lábat mosni." - mondom én, aki még tudok a mosdókagylóban lábat mosni.

További értesítésig legyen ez a fiatalság ismérve.

- Jajj, Józsikám, ne legyen mér ilyen tutyimutyi, ebből a havi nyolcvannégyből akar kijönni, meg abból a kis jattból, amit ezek a parasztok hagynak itt, nevicceljenmár, az asszony is ezért nyúzza folyton, nem, denaugye, nehogy már lelkiismereti kérdést csináljon belőle, van ezeknek pénzük, nézze már meg milyen autókkal járnak, meg aztán úgyse lesz belőle semmi, nem veszik észre ezek a barmok, maximum tízből három, abból kettőnél ki lehet magyarázni, hogy jajj, elnéztem, meg izémizé, egy meg hőbörög, meg rendőrséggel fenyegetőzik, meg lebüdöskurváz, hát Józsikám ennyi pénzért le is kurvázhat, mindenki abból él amiből tud, hameg kijönnek a jardok ott is van ismerős, el lehet itt mindent intézni, amúgymeg mindenki ezt csinálja, teljesen elfogadott ez kutas körökben, nehogymár pont maga ne csinálja, vagy hát ahogy gondolja, én nem akarom rábeszélni, legfeljebb megin leszerencsétlenezi az asszony, meg üvöltözni fog, de tényleg maga tudja, megéri-e, de amúgy igen, pofonegyszerű, amúgymeg holnaptól áfaemelés meg minden, ma aztán pláne egyszerű lesz, jön majd a sok paraszt tankolni a milliós járgányokkal, vétek ezt kihagyni, ha engem kérdez, ez tulajdonképpen ilyen jövedelemkiegészítés, ami ilyen tárgyi jogon... mi? jaigen, alanyi jogon jár, mér, mit gondol a gyurcsánymegazorbán mennyit lop el naponta, hát elárulom, hogy sokkal többet, ne jöjjön itt nekem azzal hogy maga nem olyan alkat bele lehet ebbe jönni hamar én csak segíteni akarok, nem értem mér nem akarja magának a jót.

Na. Jön is ott egy mulyafejű okostojás egy bordó fókusszal, próbáljon bele ebbe Józsikám, ha esetleg nem jön össze, ez nem fog patáliát csapni, ismerem én az efféléket, na hátul leszek, csak ügyesen, aztán ne aggódjon, ennek se kenyérre kell...

Át akartak ba Bankkártyával történő visszaélésének alapos gyanúját tapasztaltam a csepeli MOL kúton. Résen voltam, nem sikerült. Jó, résen voltam, bénán csinálták, és nem sikerült.

Nem csaptam patáliát.

Nem, nem kenyérre kell.

De soha* többet nem tankolok MOL kúton.

* Soha ne mondd, hogy soha, csak költői túlzásból. (Ez az volt.)