Nem vagyok blogger többé.

Az indoklás: túl ritkán írok.

A többi blogger megutált, a szakszervezet bevonta a bloggerigazolványomat, a bloggerválogatott visszakérte a mezt (9es, még kimosni sem volt időm), az Ügynökség emberei elkobozták az összes névjegykártyámat, amin a foglalkozás rovatban a "blogger" szó szerepelt, az eddig rám mutató linkeket átirányították a ******.hu-ra (szerzői jogi viták miatt törölve, a szerk), megrongálták az RSS feed-jeimet, sós kútba vetették, kerék alá tették, majd onnan is kivették a sablonomat.

Nem örülök neki, de nem tudok mit tenni. Így jár, aki ritkán ír.

Értelemszerűen a zomblog sem lehet zomblog többé, a tervek szerint zomviccesvagytanulságostörténeteikissebbnagyobbidőközönléntpublikálvanaplószerűkivitelben lesz az új név, és a www.zomviccesvagytanulsagostorteneteikissebbnagyobbidokozonkent.hu címen lesz elérhető. (Az olvasók kényelme érdekében az URL egyszerűsített.)

Mindez persze nem biztos.

Lehet minden marad a régiben.

A hosszúpirosban állok, és nézem ahogy nagy pelyhekben hull a hó.

Szép.

Kavarogva szállnak a piheszerű hópelyhek, puhán landoltak itt-ott-amott, a szerencsésebbek szép szőke lányok fülcimpáján, a balszerencsésebbek kéményben, sültgesztenyeárus standján, csatornában, szélvédőn.

A hóesés jó.

Kicsit ünnepélyes, kicsit nagymosásos, kicsit emlékezős.

Anno vágtattunk haza tesóval a suliból, mikor rákezdett, rongyultunk fel a poros-sötét padlásra a szánkóért, "apu, szerinted megmarad?" kérdeztük a fatert, ő meg tudta mondani biztosra, érdemes-e lemenni, időjárás ügyben mindig is lehet adni a véleményére, az biztos, "apád, mint a leveli béka az üvegben" szokta nevetve mondani anyu, szóval megmondta az öreg, és ha szerinte nem, akkor is érdemes volt megsmirglizni a szánkó talpát, mert ha ma nem is marad meg, holnap tutira, ha meg de, akkor meg futás, persze ma már csak nevetek rajta, hogy ott a nagy síkságon a Zagyva gátra jártunk szánkózni, hat méter lejtő az alföldi gyerekeknek, most meg háromezerötszázról indulunk neki a csúszásnak, de akkor bőven elég volt, mert az volt, azt kellett megbecsülni, megtanultam akkor, biztos más is megtanulta gyerekkorában, csak elfelejtette azóta sajnos, ugratót is építettünk, azon nejlonzsákkal kellett menni, mert a szánkó széttúrta volna, persze nejlonzsák volt kéznél mindig, a zöldségtermesztés miatt, meg fóliasátor is volt, ami viszont már nem volt olyan vicces, "nem állt el gyerekek, keljetek" ébresztett éjjel kettőkor a fater, le a kertbe, havat húzni meg lapátolni a fóliasátorról, nehogy beszakadjon a súly alatt, húz, továbblép, húz, továbblép, nagy, puha csönd, csak a hó ropogása, telihold, végtagokba maró hideg, gémberedett kézből kiforduló lapátnyél, a felismerés, hogy az élet küzdelem, majd néhány köbméter módosult halmazállapotú víz átmozgatása után az a felismerés, hogy ha az élet küzdelem, akkor minden eredményes nap egy-egy győzelem, persze ez más szájából hallva elég gyér szöveg, filmekben mondanak ilyet otthon is öltönyben járó apák lázadó gyerekeiknek, de ha magadtól jössz rá, akkor az igen, persze sok mással is így van ez, aztán jóval később ha hó, akkor síelés, s-dimenzió, hóeke, carving, felcsatolás, csákányos, laposüveg, fekete pálya, lecsatolás, hütte, és miden ami ezzel jár, az a fajta luxus, ami mindenkinek járna, és ha hó, ha tényleg igazi, nagy pelyhekben hulló, Holle Anyó féle hó akkor...

Rámdudál. Nem megböki a dudát, olyan "elszúnyókáltál haver?" féle kollegáris figyelmeztétésképp, hanem beletenyerel, "zöldvantakaromdjmárbzmg mitgondolszmiajókrvanyámat várok HÚZZMÁRINNEN" üzeni, vállból nyomja, hátha a hang letaszít az útról, vagy atomjaimra rezget szét, és ő mehet végre.

Biztos siet valahova.

Szertefoszlik az emlékezés, elámulok, hogy egy hosszúpiros alatt mennyi minden átfuthat az ember fején, kuplung, egyes, kis gázzal, csak óvatosan.

Hisz elvégre havazik.

Kirándultunk a Hármashatár Hegyen. (Nem biztos, hogy így kell írni, de nem google-zom ki. Művészi szabadságjogokat gyakorolok.)

Az egyik kép amúgy kakukktojás.

Csipkebogyó, ilyenkor?!?

Nekiduráltam magam, hogy végre megírom a nagy jót, de eltérültem.

Eltérítettek.

A blog.hu bejelentkezés előtt betámadott, hogy új rendszer lesz, és döntsem el, hogy akarok-e reklámot a blogon, fifti-fifti, kecske is, káposzta is, főoldal, rugós kerekű meccsbox, és óriási királyság, vagy nem akarok reklámot, de akkor nem leszek főoldalon, az olvasók elhagynak, feltöri a cipő a lábamat, a klotyóba ejtek valami értékeset, és anyám se fog szeretni. Ez utóbbit választottam, láttam én már elég sok csúnya bannert, meg láttam már elég sok ezzel kapcsolatos számlát, nem adom el a lelkemet aprópénzért, (sokat meg nem ér), nem töröm meg a harmónikus dizájnt, meg egyáltalán, nem érdekel az egész, úgyhogy kösz, de nem.

Tudnálsegítenipáfori...

Nem.

Tudnék, csak nem akarok.

Ezt mindig csak magamban teszem hozzá. Félek talán? Vagy fogalmazzunk úgy, hogy kerülöm a bajt? Mindegy is, jobb mindkettőnknek, ha nem mondom.

Naszóval azt választottam, hogy nem lesz reklám.

Nem is tudtam belépni utána. Firefox se, IE se. Cookie törlés, öt miatyánk, refresh, anyázás. Mindent tudok a bogmotorokról.

Ők is mindent tudnak rólam.

Most már azt is, hogy nem lesz reklám.

Meg azt is, hogy belépni se lesz könnyű.

No de sebaj, ha nehézségek lesznek, majd ismét tovább állok. Összepakolom a kis pútyerkámat, aztán valahol majd befogadnak, ahol folytathatom.

Hisz  én vagyok a Skála Kópé, szívem mindíg a vásárlóké.

Amúgy persze biztos nem direkt, csak véletlen egybeesés. Afféle malőr.

Én hiszékeny, visszamaradott gőte. Ingyen blog, mi?!?

Hogyisne.

Jómagam, mint népszerű kortárs alkotó, természetesen nem tehetem meg, hogy valamilyen módon ne reflektáljak a napjainkban roppant népszerűségnek örvendő haiku-hullámra.

A haiku - mint azt minden tájékozott kortárs olvasó pontosan tudja - a japán költészet egyik jellegzetes versformája, mely a 20. század elejétől egyre több nyelv irodalmában megjelent. Három sorból áll, melyek rendre 5, 7 és 5 morásak (a fordításokban szótagosak). Egyebekben formailag kötetlen, a sorvégek – mintegy mellékesen – rímelhetnek, de ez nem előírás. (Az összecsengő sorvégek sokszor csak a fordítók leleményei.) A haikut ugyanakkor nagyon erős zeneiség jellemzi, részben a szimmetrikus forma ritmusa, részben a magán- és mássalhangzók hangulati értéke miatt, melyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is nagyobb figyelemmel van.

Ez mongyuk a wikipédiáról kopiztam, de magam se fogalmazhattam volna meg szebben és érthetőbben. [A témától és a valóság szilárd talajától elszakadva az is felmerült bennem, hogy mostantól minden bejegyzésemet a wikipédiáról másolom ide, ott úgyis okosakat írnak, a végére meg odateszek valami humorfélét, és akkor tájékoztatok, meg nevettetek is egyben, mint az RTLkl TV2 szlengblog, de az alkotásvágy olyan erősen tombol bennem, hogy le azt nem győzhetem.]

Puszta művészi kivagyiságból, mintegy önmagam tesztelésekén néhány napra transzba estem, és megalkottam a haiku továbbfejlesztett változatát, a zomikut.

A zomiku nagyon sok hasonlóságot mutat a haikuval, mégis több, intenzívebb, művészibb. Itt is fontos a magánhangzók zeneisége, alapkövetelmény a tömörség, és itt is kisebb szerepet kap a rím. A totális befogadást elősegítendő, valamint a letisztult közlésformát kihangsúlyozandó a haiku 5-7-5-ös szótagszáma azonban a zomiku esetén 1-1-1-re módosul.

Első körben durvának hangzik, de nem az.

Illetve az, de jó értelemben.

100% művészet. Nincs ejjmiakőtyúkanyókend-jellegű szájtépés, nincs repetitív keretes szerkezet, nincs harmadik ének - csak a súlyosan koppanó, vagy lágyan szökellő szavak, az olvasó, és az üzenet.

Néhány példa a zomiku közelmúltban keletkezett, de máris nagy népszerűségnek örvendő darabjaiból.

Barack Obama lesz az Egyesült Államok következő elnöke

Re

mek

hír

Gondolatok a gazdasági válságról a mátészalkai Varangy presszóban

Na

baz

meg

Tökéletesség az egyszerűségben

Zo

mi

ku

Ugyehogy milyen ütősek?

Bánatotokat, örömötöket, gondolataitokat nyugodtan öntsétek zomikuba.

Nem jogdíjas.

Egyelőre.

- Na? - kérdezte alig leplezett izgalommal a Blogolós Énem.

- Na mi? - kérdeztem vissza.

- Na vajon mi? - gunyoroskodott - Írtál?

- Nem.

- Nem??

- Nem.

- Nabaszki... bezzeg a...

- Ha most az jön, hogy bezzeg a hülye wowra, a hülye NFLre meg a hülye focira van idő, meg hosszú hétvége volt ugyebár, meg az, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akar, akkor ne fáraszd magad.

- Ööö... nem ezt akartam mondani. Tökre nem. Teljesen mást. De mindegy ez most. Miért nem? Csak ezt akarom tudni.

- Hátígy nemtom... tudod vannak blogolós napok, meg nem blogolós napok. Most pár nem blogolós volt egymás után. NFL szezon van. Korán sötétedik. Meg válság is van.

- Aham. Válság. Mi lesz a kolbász - és pálinkafesztivállal?

- Nem volt rossz, de semmi extra. Jó pálinkák, átlagos kolbászok, jó zene. Nem ad ki egy bejegyzésre valót. Tudom, próbáltam.

- Értem. Magyar - albán meccs?

- Hát igen... vicces volt, hogy kb. 6 éve voltam utoljára élőben meccsen, de semmi több. Eszembe jutott még valami olyasmi, hogy összevonom a kettőt, hogy "én így magyarkodom, nem csőbombát gyártok, hanem válogatott meccsre megyek, és kolbászt meg pálinkát fogyasztok mértéktelenül fesztivál-jelleggel", de nem volt olyan erős szál, hogy kinője magát.

- Hát te tudod... Miskolctapolca?

- Hmm. Nem volt rossz, csak ilyen nem is tudom... nehezen sztorisítható.

- Nyilván. "Nehezen sztorisítható". Mi van a slágertémáddal, az NFL-lel?

- Az lesz, az lesz, már formálódik. "bEinG FaN". Ez lesz a címe.

- És?!?

- És egyelőre ennyi. Mondom hogy még csak formálódik.

- Remek hír. HAri-tól anno kaptál felhívást, Kreatív Blogger, azt is meg kéne írni, nem?

- Háát... aki érdekes, vagy érdekel, az be van linkelve, a többi meg, amit olvasok, az középszerű, vagy egyenesen fos. Arra gondoltam, hogy nagy kreatívan "Breatív Klogger" díjjá konvertálom, afféle citrom díj, de aztán rájöttem, hogy nem akarok én feleslegesen ismeretlen embereket bántani a fikázásommal. Próbálok jobb ember lenni. Szelektíven gyűjtöm, nem dobom el az utcán, átsegítem a zebrán, nem bántok ismeretlen bloggert. Lehet hogy jó, amit ír. Csak én látom máshogy.

- Értem. Akkor nem lesz blog?

- Dehogynem.

- Vicces kép?

- Na.

- Dalszöveg?

- Naa.

- Videóklip?

- Naaaa. Elég legyen. Amúgymeg nem is tudom, hogy azt hogy kell.

- Na jó. De akkor lesz.

- Lesz.

- Írhatnál esetleg arról, hogy miért nem írsz. Ilyen viccesen. Jó ötlet nem?

- Nem.

- Nem?

- Nem.

Kihagyhatatlan ajánlat! Csak MA!

(Ha nem fogy el, akkor lehet, hogy holnap is!!!)

A Séfbácsi és Eric T. Cartman ajánlásával!

Még mindig Béres Alexandra hótgagyi szakácskönyve alapján próbálod elkészíteni a halványító zelleres - rukkolás kölesfelfújtat? A hetedik közértben sem kapsz megfelelő alapanyagokat a Stahl Judit tré receptkönyve alapján elkészíteni kívánt lazacijedtségben pácolt kókuszos verébsérvhez? Unod a hagyományos szakácskönyvek elavult tartalmát?

Rendeld meg most a ZOM TRENDI SZAKÁCSKÖNYVE című kiadványt mindössze... mindegy is mennyiért, mert DURVÁN MEGÉRI!!! Élvezd a hagyományos ízeket, főzz egyszerűen elkészíthető ételeket, ugyanakkor legyél modern, újító szellem a gasztronómia területén. Ételeid legyenek jól ismertek és egzotikusak egyszerre!

Vedd le a csajokat a lábukról, nyerd meg a pasik szívét egyedi főzőtudományoddal! Sosem látott ételek, megszokott ízvilág!

VEDD MEG!

Részletek a tartalomból:

- Gamis hulyás

- Pöltött taprika

- Hántott rús bizi-rizivel

- Pülök Csékné módra

- Mesztelt ráj

- Tőtt folyás fojás

- Vakott rajbab

- Milánói makaróni

- Rácskai bizseshús

- Csúrós tusza

- Gilvás szombóc

- Pokicsuding

Vedd meg, főzz olyat, mint még sosem, és boldog leszel.

Senki se panaszkodott még, aki megvette.

LÉGY TE AZ ELSŐ!

VEDD MEG!

MOST!

Beígértem, úgyhogy turisták 12 pontja. Ígéret szép szó ugyebár.

Turisták. 12 pont. Motoszkál már mióta.

Na jó, előtte zárójel. Nyitó.

(

Atyaég mennyire szívbemarkolóan, észvesztően, elképesztően durvát játszott a Falcons tegnap!!! Kétszáz volt a vérnyomásom. Üvöltöttem, fujjoltam, rikoltoztam. Valamit össze is törtem. Olyan érzelmi hullámvasúton ültem, amin régen nem. Szívesebben írnék erről, de most még annyira friss az élmény, hogy csak értelmetlen szóhalmaz lenne.

Illetve az is.

Ülepítem, és megfogalmazom majd.

Addig is érezzétek az érzéseiteket intenzíven.

És ne csak a gyűlöletet. Főleg azt ne.

Hanem a jókat.

Zárójel bezár.

)

1., Neked lehet. Nem baj, hogy ki van írva hét nyelven, ábrával, nem baj hogy bemondják, rá se ránts, a tiltás mindenki másra vonatkozik, rád nem. Neked mindent szabad, hiszen turista vagy.

2., Minden fotó elkészítéshez kell vaku. Mindig.

3., Az udvariasság nem a nyaralásra való.

4., Mobillal fotózni érdemes. Sőt nem csak érdemes, da ajánlott is. Hovatovább nem is éremes drága kamerákat vásárolni, hisz ott a remek mobil, amivel mindent olyan veszett jól le lehet fotózni.

5., Első nap vegyél a lokalizáció nevével emblémázott pólót/fürdőruhát/hülyesapkát, és mutatkozz abban, hogy mindenki lássa, hogy profi turistával van dolga.

6., A helyiek alsóbbrendűek.

7., Nyugodtan mondd meg a véleményed a szembejövő dagadt csajról a saját nyelveden a többieknek, semmi esély nincs rá hogy ő is turista, aki esetleg beszélheti az aktuális nyelvet.

8., A higénia nem a nyaralásra való.

9., Kamerázáskor ne az foglalkoztasson, hogy vajon kinek lesz kedve visszanézni az épp rögzített érdektelen szart (pl. repülés előtti utaskísérő demonstráció), csak simán add át magad a forgatás izgalmának.

10., A szemes turistának áll a világ. Azért, mert helyjegy, még érdemes tolakodni. Azért, mert mindenkinek egy jár, még érdemes a sor elején lenni. Azért, mert messziről jobban látni, még érdemes lehet hozzányomni az orrod.

11., A honfitárs turista külföldön az tulajdonképpen bajtárs. Vagy inkább testvér. Akar veled beszélgetni, kíváncsi arra, hogy ezt vártad-e ennyi pénzért, és érdekli, hogy tavaly olaszba mennyivel volt jobb.

12.,A fenti pontok alapján neveld életrevaló turistának a gyerkedet. Nem árt idejekorán elkezdeni.

Ilyen és efféle szabályok szerint működtek a turisták Krétán. (Gondolom mindenhol máshol is.)

Először azt hittük, hogy a magyar turisták szörnyűek.

Aztán azt, hogy a francia turisták. Aztán kiderült róluk, hogy hollandok.

Később azt hittük, hogy az orosz turisták a rettenetesek.

Végül kiderült, hogy az emberek a turisták szörnyűek.

Persze voltak jó fejek is.

Mi ketten például.

Egy kéthetes nyaralás nem esemény. Állapot.

Ha két hétig vagy valahol, ahol jó, akkor a végén nem hazajössz, hanem eljössz onnan. (Ahol mi voltunk, ott jó. Pontosítok: nekünk jó volt.) A szokásost hozzák a tavernások, megszokod a tengerzúgást, szandálmintásra barnul a lábad, és eljátszol a gondolattal, hogy akár életvitelszerűen is lehetne ott élni, pincérként, halászként vagy szájsebé milliomosként. Amikor hazaérsz, fura lesz az otthon, kicsit idegen, kicsit kevésbé apartmanszerű, kicsit izé.

A kéthetes nyaralás az tulajdonképpen drog. (Az egyhetes az ún. kapudrog.) Letisztult jellememből kifolyóan heves ellenzője vagyok a pénzért vásárolható boldogság alapú vallásoknak, de amikor egy medenceparton napozgatva jössz rá, és közlöd laza hangon a melletted elnyúló szőke bombázóval, hogy ha egy hétre jöttetek volna, akkor kábé most szállna le a gép Pesten, de mindketten tudjátok, hogy a fele még hátra van, nos az jó. Kicsit bűnösen jó. Megmártózol benne, és rájössz, hogy ezentúl kizárólag két hétre akarsz menni nyaralni.

Minimum két hétre.

Aztán nézel ki bambán a taxiablakon (kicsit imádkozol, hogy a Zóna Taxi lelkes alkalmazottja ne öljön meg a hazatérés örömére), nézed a jól ismert szutykos útmenti házakat, a foszladozó óriásplakátokat, a szürkén szomorú embereket, és kongasz kicsit.

Benn meg halkan zúg a tenger.

Persze félre nyígás-nyafogás, jó itthon, család, barátok, NFL, internet, blog, olvasók, kommentek, WCbe dobható klotyópapír, és Bár 2.0.

Két hétig itt is elleszünk.

Ennyi kihagyás után kissé nehezen kezdek bele az írásba.

Viszont nagyon könnyen fejezem be.

Na jó, ez csak a bemelegítés volt, lesznek nyaralós fotók, turisták 12 pontja, meg elképzelt fejezetcímek a soha el nem készülő könyvemből.

Ezek közül lesz valamelyik.

Becsszó.