Kedves Olvasók!

Apa nagyon elfoglalt mostanában (nyaralás, Sziget, NFL preseason, StarCraft2, gyereknevelés, stb.), ezért úgy döntöttem, hogy kézbe veszem a dolgokat, és magam írom meg a kilenc hónapos bejegyzést.

Apa késlekedésének más oka is van, nevezetesen az, hogy olyan gyors ütemben fejlődök, hogy mire összeáll a fejében a bejegyzés, addigra már teljesen új dolgokat tudok. Nincs könnyű dolga, az biztos.

Mire megírta volna, hogy bringa státuszba léptem (ha odatámasztottak valami rácsoshoz, akkor nagyjából meg tudtam állni), addigra kiderült, hogy a kiságyban meg a járókában tökegyedül fel tudok állni. Mire ezt a blogba öntötte volna, addigra úgy alakult, hogy bárhol fel tudok állni, ahol van némi kapaszkodó. Lassan már ott is, ahol nincs. (Na jó, egyelőre úgy még csak fejreállni tudok, de végülis az is állás, nem?)

Mire elújságolta volna, hogy két segítő ujj segítségével lépegetni tudok, addigra már iszkoltam, mint a nyúl, sőt, megkaptam az első igazi cipőmet is. (Tizenkilences.)

Mire eldicsekedett volna vele, hogy a hintára már tök érthetően tudom mondani, hogy "himm-pa", addigra már tudok tapsolni, pápázni és puszit dobni is.

Egyszóval zajlik az élet, minden nap van valami új, aminek lehet örülni. Vagyis tulajdonképpen minden napra kitalálok valami újat, hadd örüljenek az ősök.

Olyan lelkesek, megérdemlik.