[Aki a mostani tendencia alapján kitalálja a következő bejegyzés címét, és megírja kommentben, az vendégünk egy termékbemutatóval egybekötött tápszerkóstolóra a festői szépségű Csepel-szigeten.]

Öt hónapos a csemete immár, hasról hátra pördül, alapszinten ismeri a roki lépéseket, balkezes, fogatlan, kockáshasú, kapaszkodva peckesen ülő, profin "kukacoló", viccből sikongató, viccből "elfogyott a levegőm, jajj, már csak hörögni tudok" hangot adó, csápoló-püfölő, torokhangon röhögő, kádból kifröcskölő, a hazajövő apjának látszólag szívből megörülő kis makifej.

Persze azt is kihangsúlyozhatnám, hogy vacakolva evő, esetenként sugárban családhányó (mindhárom fő érintett), napközben néha alig alvó, nagyszülőktől alkalmanként be-berezelő, sőt, hisztire hajlamos, de ezen apró nehézségek, meg az élet egyéb nyűgjei (apró barna bogarak szállták meg a lakást, szívat az ERSTE, szívat az ELMŰ, szívat a UPC, stb.) mellett elég egyszer ránézni a rendszerint szélesen vigyorgó, elégedett pofijára, és úgy gondoljuk, hogy alapvetően minden rendben.

Sok mindent tanítunk neki.

Sok mindent tanulunk tőle.

Hiszen már öt hónapos.

Ja most nézem, valójában nem is fogatlan, az első kettő már kibújt.