Voltak izgalmak bőven.
És esett is.

Day5

Csehország - Portugália: 1 - 3
Deco futotta a legtöbbet a mezőnyben, a Zselés pedig passzolt a tizenhatoson belül - a portugálok teljesen kivetkőztek magukból. A csehek kellemesen teszetosza ellenfélnek bizonyultak, a csapat nagy része még mindig Nedvedet tömné labdákkal, látszólag nekik még nem szóltak, hogy a derék Pavel nem tartott a kerettel.

Svájc - Törökország: 1 - 2
Az extrém körülmények (esett, mint Marci, hevesen) között lejátszott összecsapáson a három török gólon igazságosan próbáltak osztozni a csapatok, a svájciak éves kamatmutató-alapú súlyozásos felezési javaslatára azonban a pulykások az utolós percben egy határozott potyagóllal riposztoltak. Nincs ezzel semmi baj, bankszektor, sajtok, órák, minemkénemég?

Day6

Horvátország - Németország: 2 - 1
A két - saját hazáján kívül sehol sem kedvelt - válogatott alacsony színvonalú találkozóján a taktikusabb  felkészültebb horvát csapat hódította el a három pontot.  A németeknél még mindig csak a lengyel srác rúgott gólt, Lehmann kapus szíve azonban látszólag az Adriára húz.

Ausztria - Lengyelország: 1 - 1
"... épp a seggembe bevágott gatyát igazgattam, az a hülye Darren meg nem tudom mire figyelt, de kurvára nem lengetett, úgyhogy benéztem a lest, a szünetben meg szóltak, visszanéztük videóról, hát sejtheted, hogy hogy kivoltam, nagyon bántotta az igazságérzetemet, na meg pont a szerencsétlen... mármint a házigazda ellen, tök lelekesek voltak, meg minden, arról nem is beszélve, hogy milyen sajtóvisszhangja lesz, persze pont velem esik meg ilyen hülye helyzet, vert a víz rendesen, na de szerencsére a végén sikerült befújnom nekik egy kamu tizit, és akkor részemről egál, mosom kezeimet, a sorsuk az ő kezükben van, ennyi, fátlyat rá. Na de mesélj, a gyerekek jól vannak?"

Lement az első kör, bemutatkozott a teljes mezőny, debütált pár (két) komoly aspiráns, és a szerencsétlenebbek megtekinthettek egy fájdalomküszöböt meghaladóan szar meccset. (Elfért egy mondatba az összegzés, hívjatok csak Zanza Masternek.)

Day 3

Románia - Franciaország: 0 - 0
Egy mondatot se érdemel, olyan gyér volt.
Kettőt meg pláne nem.

Hollandia - Olaszország: 3 - 0
A hollandok kapcsán minden vicces blogger és újságíró fapapucsot, tulipánt és spanglikat emleget, de én merész húzással elrugaszkodnék ettől az ötletes vonulattól, és csak annyit jegyeznék meg, hogy a narancssárgák elég meggyőzőek voltak ezen a meccsen. Az olaszok is villantak párat, de bármilyen magas is náluk az átlagéletkor, arra még ezek a srácok  fiatalem úriemberek sem emlékeztek, hogy mi is pontosan a teendő három gólos hátrány esetén.

Day 4

Spanyolország - Oroszország: 4 - 1
Végre gólzápor, végre kombinatív, bátor játék, végre mesterhármas. Titkon a spanyoloknak szurkolok, remélem nem kapja el őket a szokásos világverseny-frász.

Görögország - Svédország: 0 - 2
Nem sok emberrel találkoztam még, aki megcáfolta volna azt a meggyőződésemet, hogy az előző EB görög győzelme szánalom, de legalábbis vicc kategória. A szakértők idén is titkos esélyesnek kiáltották ki őket (kit nem, ugye), én is nagyon szurkolok - hogy a csoportkör után szerzett pont és rúgott gól nélkül kullogjanak haza.

A tegnap elkezdődött labdarúgó Európa-bajnokságról nem lehet nem írni.
Na jó, lehet, de én fogok.

Nem mintha annyira értenék hozzá, csak érdekel, meg véleményem is van, meg milyen remek dolog már, minden nap két meccs, tele leszek témával.
A dagályos kivitel elkerülése érdekében úgy döntöttem, hogy minden mérkőzésről két mondatot írok. (Csábító lett volna a jól bevált hárommondatos, de nem merek megkockáztatni holmiféle szerzői jogi pereket, úgyhogy maradt a kettő. Elég. Elég kell, hogy legyen.)

A sportfóbiás olvasók kedvéért vagyok olyan drága, hogy külön címkét gyártok az EBs bejegyzések számára (EB2008, elég optimista vagyok a blog várható élettartamával kapcsolatban, a következő fociEB 2012ben lesz, de sose lehet tudni, ugye), így első ránézésre lehet majd látni, hogy az aktuális poszt az adott látogató számára olvasásra érdemes-e.


Ja, és szubjektív leszek. Elég durván.

Day1

Svájc - Csehország: 0 - 1
A csehek az idei EB-t feláldozták a sörmarketing oltárán, és a rendes  válogatott helyett a Velké Popovice-i futballcsapatot delegálták a neves eseményre. Azt, hogy egy jól megérdemelt vereség helyett miért egy soványka egygólos győzelembe sikerült belefutniuk, arról talán a mindenki (minusz én) számára szimpatikus svájciakat kellene megkérdezni, akik a lelkesedésen és a pozitív hozzálláson túl esetleg futballtudást is bevethettek volna a siker érdekében, ha rendelkeznének ilyen tálentummal.

Portugália - Törökország: 2 - 0
A portugálok így első ránézésre elég jók. A törökök kevésbé, plusz az országuk neve angolul azt jelenti, hogy "pulyka", szóval van ezeknek elég bajuk, örülhetnek, hogy csak kettő lett közte.

Day2

Ausztria - Horvátország: 0 - 1
Mindenkinek ajánlom a hangzatos mássalhangzó-tolulással megáldott nevű játékosokkal teli csapatok ezen összecsapásának felvételről való megtekintését, aki meg akarja utálni a focit, vagy szunyókálna egy jót. A vége felé a tökimpotens horvátok helyett inkább a teljesen rendszeridegen sógoroknak drukkoltam volna, ha nem ellenük fogadtam volna a bwinen.

Németország - Lengyelország: 2 - 0
Két lengyel gól, mégis a németek nyertek. Jól kavarják a fritzek, meg kell hagyni.

Fura dolog ez a statisztika, nem?
De.

Majdnem a szokásos statisztika-bikini hasonlattal indítottam, de aztán időben leesett, hogy a közhely a kezdő bloggerek Remingtonja , úgyhogy ezt önérzeti okoból inkább kihagyom.

Nehezen indul.

Pedig fejben megvolt, esküszöm.

Naszóval.


Statisztika.

Zsenge ifjúkoromban úgy sejtettem, hogy valamiféle tudományág, olyan matematikaféle, csak hazudósabb. Aztán kiderült, hogy asztalitenisz klub (persze, pinyó, folyton elverték a Postást, suttogó hangú Vass István Zoltán tévéközvetítések a Marcibányi téri csarnokból, nanáhogy minden korombélinek megvan ez. majdnem minden korombélinek. talán. na és a forgózás a suliudvaron, beton asztalon háló nélkül, nincs lecsapás, az csak megvolt, nem?!? naugye.) , aztán kiderült, hogy tantárgy, és hosszas diákpályafutásom legtehetségtelenebb tanára próbálja megtanítani nekem.

(Elkalandoztam megint. Mint valami vén fószer, srapnellel a fejében, aki bármiről kezd el mesélni, végül csak a százszor hallott katontörténeteinél köt ki. Ideje lenne felvennem egy lektort. Valaki?)

Szóval statisztika. A blog.hu, kvártélyadó portálom remek statisztikai adatokkal szolgál a tulajok számára az itt vezetett blogok kapcsán. Tudom például, hogy tegnap 202 oldalletöltésem volt. (Azt is tudom, hogy a sablonnal baszakodtam, így minimum 100 újratöltést én magam generáltam, de ettől függetlenül imponáló ez az adat, valljuk be.) Tudom, hogy május elsején mindössze 8 látogatóm volt, hogy tegnap 27 RSS feed izélte volt itt nekem így bele a hogyishíjjákba (nem magyarázom, teknikai), hogy az elmúlt hét napban 7 ember keveredett a blogra a "lószex" kifejezésre irányuló kereséssel, 1 ember a "hurkapálcából+készült" szókapcsolatra irányuló kereséssel, és hogy az elmúlt harminc nap összes látogatójának 1%-a 800x600-as felbontásban tekintette meg az oldalt.
Minden fontos adat kinyerhető. Teljes képet kaphatok, de tényleg.

Az csak az én személyes nyomorom, hogy én ezeken felül még több adatra vágyom.

Hány mosolyt, hány szájhúzást, hány hangos nevetést, hány egyetértő bólogatást, hány továbbgondolt ötletet, hány félbehagyást, hány újraolvasást, hány lefitymáló szusszantást, hány szemforgatást, hány perc elrévedő tekintetet, hány liter könnyet, hány joule-nyi érzelmet váltott ki amit írtam?

Tudni szeretném mind.

Telhetetlen vagyok?
Az.

Megtehetem?
Meg.


Bizonyos dolgok kapcsán ti is nyugodtan legyetek nagyon telhetetlenek.

No, a szokásos szerencsétlenkedés és anyázás bosszankodás után úgy-ahogy sikerült megújulnia a felső képnek. Mire kész lettem, már nem is tetszik annyira (Tnek se), úgyhogy kommentben lehet nyilatkozni, és ha arra hajlik a közakarat, akkor vagy visszarakom a régit, vagy csinálok valami nagymagyaror csöcsös csa szebbet.

Uff, én beszéltem.

... és amikor hazaérek foci után
mindig szól, hogy igyak,
mingig megkérdezi, hogy
hány gólt
rúgtam,
és ha rúgtam, akkor
mindig megdícsér, hogy
ügyes vagyok.
Mindig.


Nem is találhattam volna jobb feleséget.

Bécs (Wien) nyugati szomszédunk, Ausztria fővárosa. Hozzávetőlegesen egymillió-hétszázezren lakják, sok szép park és épület található benne. Budapestre sok mindenben hasonlít, van vár, problémás a parkolás és átfolyik rajta egy folyó, amit Dunának hívnak. Számos különbség is van, ott például jobban élnek, mint itt.  Ez egyébként nem csak a főváros tekintetében, hanem országos szinten is elmondható.

Ezernyolcszázhatvanhét és ezerkilencszáztizennyolc között Magyarország és Ausztria tulajdonképpen egy ország volt. A magyarok a nemzeti öntudat okán foggal-körömmel küzdöttek ez ellen. Nem akartak egy másik országgal úgymond közösködni.
Pár évtizeddel később a magyarok foggal-körömmel küzdöttek, hogy sok másik országgal közösködhessenek. Mindezt azért, hogy ezeket a röhejes kinézetű bankókat használhassák:

A közösködés már négy éve megy, de a röhejes bankókat még sehol.
Furcsa dolgok ezek.

Bécs belvárosának van egy spaciális békebeli bája. Olyan rusztikus. Amikor elfoglaltuk a szobánkat, ez a kép fogadott bennünket:

Bájos, nem?
A kép Wolfgang Fitzpatrik Mackó Úr szóbeli beleegyezésével került publikálásra.

A békebeli kifejezést a hangzásával ellentétben nem azokra az időkre használják az emberek, amikor nincs háború (hisz ez esetben régiónk tekintetében nagyjából mostanra is használhatnánk), hanem azokra az időkre, amik régen voltak, és "hej de jó volt akkoriban". A békebeli időkben az emberek örültek, hogy nincs háború, és van mit enni. Ebből a szempontból tulajdonképpen valóban jó volt. Más szempontokból viszont nem.
Egy mai ember szerintem pár nap alatt meghibbanna az unalomtól, ha visszamenne a békebeli időkbe.
Igencsak furcsa dolgok ezek.

Bécs belvárosában - valószínűleg valamilyen korabeli rendeletből kifolyólag - minden ház négyemeletes és minden 15 négyzetméterre jut valamilyen szobor. Leginkább angyalos. A számos szép épület közül ez az egyik:


Első pillantásra túlzónak tűnnek a méretek, de a fenti épületről azt kell tudni, hogy Mária Terézia királynő lakott itt a gyermekeivel. Mária Teréziáról pedig azt kell tudni, hogy 16 gyermeket hozott világra. Könnyen lehet, hogy kicsit még szűkösen is laktak.

Átlagos terhességi periódusokkal számolva Mária Terézia életében 4480 napot (12,2) évet volt áldott állapotban. Elég stramm nő lehetett.

Hiteles források szerint egy orosz nő az ezerhétszázas években 69 gyermeknek adott életet. Fajlagosan ő jobban gazdálkodott az idejével, ugyanis 16 ikerpárt, 7 hármasikerpárt és 4 négyesikerpárt hordott ki, így megúszta 27 terhességgel (7560 nap / 20,7 év). Ő is elég stramm nő lehetett.

Bécs lakossága meglehetősen vegyes összetételű, sokfajta náció tagjai megtalálhatóak itt. Sokan Kis-London-nak is hívják ebből kifolyólag. A külhoniak főleg a kereskedelemben, a vendéglátásban, illetőleg az utcán való gyanús lődörgésben képviseltetik magukat. Sok osztrák elég nyugtalan emiatt, úgy is fogalmazhatunk, hogy állandóan napirenden van a török-kérdés.

A világ udvariasabban fogalmazó részében, ha valamilyen kisebbséggel valami probléma van, akkor azt igen kifinomultan nem problémának, hanem kérdésnek nevezik. Tulajdonképpen jó lenne ez a megfogalmazás, mert adott a kérdés ("Mi legyen a menekültekkel/cigányokkal/törökökkel/magyarokkal?"), és mindkét oldalnak meg is van a válasza, de míg az egyik csoportból a "támogatási rendszer", az "elősegítés" és az "autonómia biztosítása" kifejezéseket hallhatnánk, addig a másik csoportból inkább a "jó büdös francba" és a "lehetőleg még ma" frázisok röpködnének, így tulajdonképpen mégiscsak probléma marad a dolog, nem pedig kérdés.
Meglehetősen furcsa dolgok ezek.

Bécs egyik frekventált központi helye a Prater, ami tulajdonképpen egy vidámpark.
Az óriáskerék így néz ki:

Elgondolkodtató, hogy a szellemvasutakkal, pörgő-forgó rettenetekkel és minden egyéb hasonló attrakciókkal, ezekből kifolyólag pedig főleg sikoltással, kihagyó szívveréssel és heveny hányingerrel társítható intézményt vajon miért nevezték el vidámparknak. A megoldás talán az lehet, hogy azok nevezték el, akik a kassza túloldalán ülnek. Nekik valóban vidám lehet az élet.
Egy bizonyos szinten.

Bécs nemzeti étele a Wienersnitzel mit Kartoffel, ami a puccos név ellenére tök közönséges rántotthús krumplival.
Persze ennek ellenére, vagy épp ezért, messzemenőleg ajánlott.

A rántotthús is, Bécs is.


Menjetek, nézzétek meg.

... ez az zom fiam, hazaértél, eddig remek a részidő, lakáskulcs a hűtőre, a táska mellé, na most gyors átöltözés, a konferencia tomboláján nyert vadiúj PSP-t töltőre dugni, felhívni T-t, azaz nem, telefont is töltőre dugni, mert már csak egy pöcöknyi erő van benne, tíz perc alatt is megy bele egy kicsi, T-t majd a kocsiból felhívod, csak itt ne maradjon, ezaz, a gumis még két órát van nyitva, és nincs közel, de simán odaérsz, ha odatalálsz, úgyhogy navigációt zsebre, nyári gumikat ugyebár le kell hordani az erkélyről a kocsiba, kocsipapírokat a táskába, ezaz, kocsikulcsot a zsebbe, rendben, két kör lesz, egyben nem megy le a négy gumi, a táskát majd utoljára, jólvan, navi zsebben, kocsikulcs zsebben, két gumi a kézben, ajtó csukódik, lakáskulcs a... a lakáskulcs az ott van a...

BASZKI A LAKÁSKULCS!

Nyugi, csak semmi pánik, megoldható, telefon T-nek, hogy hátha haza tud ugra...

BASZKI A TELEFON!!!

Hogyazajó... Ügyes  vagy, gyerekem, két retkes nyárigumival a hónod alatt a lépcsőházban szűkölve kaparod az ajtógombot kívülről, nagy sztár vagy, mondhatom, te miszterbín, teeee...

Mit tett vajon hősünk e szorult helyzetben? Félelemetes fizikai erejét latba vetve és tetemes károkat okozva legyőzte a hitvány ajtót? A két gumin magzapózba kuporodva, csendesen sírdogálva várta neje hazaérkezését? Esetleg McGuyver-t megszégyenítő leleményességgel vágta ki magát a csávából?

Megtudhatja a zomblog következő epizódjából!
Semmiképp se mulassza el!

Na de az milyen már, hogy nyertem tombolán, sose nyerek amúgy (a szerelemben vagyok szerencsés, biztos azér nem), most meg egy ilyen fasza kis cuccot, ez az egy díj volt, és pont én, hát tökre örülök, de tényleg.

Épp azon töprengtem, hogy ha az olyan, viszonylag szerényebb képességű állatok, mint például a tehenek is képesek arra, hogy bizonyos számú kihajtás után maguktól hazataláljanak, akkor hogy lehet, hogy ha jó pár napra magára hagyok egy teljesen egészséges webkettes blogot, azon semmi sem történik (se bejegyzés, se vers, se semmi), amikor megjelentek a Javítók.
- Üdvözlöm - emelte fel üdvözlő gesztussal a kezét a magasabbik. - A Javítók vagyunk.
Mindenképp jó, hogy ezzel kezdte, mert simán három egyetemista srácnak néztem volna őket, akik épp a sci-fi napra igyekszenek, és szentül hisznek a saját kezűleg készített jelmezek hatalmában. Egyébiránt nem véletlenül használtam a "megjelentek" szót. Nem beléptek, hanem egyszer csak ott voltak. Utólag belegondolva tudat alatt hiányoltam valamiféle futurisztikus "fzzzzzzzzzzzzzt" hangot, vagy valami látványos fényeffektet, de tulajdonképpen akkor teljesen rendben lévőnek tűnt a dolog.
- Jónapot - köszöntöttem őket udvariasan - miben segíthetek?
- Zom úr? - kérdezte a bajszosabbik, csíptetős jegyzettömbje jelentőségteljes böngészése közben.
- Én vagyok.
- Azért jöttünk, mert olyan információk érkeztek be a vezetőségünkhöz - apró biccentés felfelé - hogy errefelé el vannak romolva a dolgok.
- Igazándiból nem pont ezt a szót használták... - somolygott a köpcösebbik, de magas társa szigorú pillantására azonnal hivatalosra rendezte az arcvonásait.
- Szóval el vannak romolva a  a dolgok, és ezért ideküldtek minket, a Javítókat, és mi fogjuk megjavítani a dolgokat.
- Hát ez... remek - mosolyogtam szélesen, és a lehető legkevésbé feltűnő módon keresni kezdtem az őrültség jeleit a tekintetükben. Nem találtam. Ez megnyugtatott kissé. Eléggé félek a hibbantaktól.
- Jelenleg épp a felmérési fázisban járunk. 26 prominens személyt kérdezünk meg, hogy a válaszok alapján felmérjük az igényeket. Ezen felmérés keretében arra szeretném kér...
- Huszonhat?
- ...ni hogy az általam felsorolásra kerülő... Tessék?
- Huszonhat személyt? Nem kevés az egy kicsit?
- A vezetőség szerint ennyi pontosan elegendő. Ez az úgynevezett ABC-elv. - itt mindhárman egyszerre bólogatni kezdtek, ezért nem mertem tovább ellenkezni.
- Rendben. Ha huszonhat, hát huszonhat. Azt még megkérdezném, hogy miért éppen én lettem...
A magasabbik szúrós illantást vetett rám a nem létező szemüvege fölött.
- Nézze, Zom úr. Az időnk véges. Abban gondolom egyetért velünk, hogy el vannak kúr... romolva a dolgok. Minél többet vacakolunk itt, annál később lesznek megjavítva. Mi kaptunk egy listát, maga rajta van, ezért ki kell törtenünk ezt a kérdőívet. Kezdhetnénk?
- Persze, persze. Elnézést kérek. Kezdhetjük.
- Rendben. Naszóval. Kérem nyilatkozzon határozott "igen" vagy "nem" válasszal az általam felsorolásra kerülő jelenségekről és/vagy eseményekről, hogy azok Ön szerint problémát jelentenek-e jelenleg. - darálta le telemarketinges tónusban. - Anorexia.
- Mmm.. nos... konkrétan nekem nem jelent problémát...
- Tehát nem?! - állította kérdő hangsúllyal, némileg felfelé ívelő hangon.
- ... mindazonáltal nyilván sokan vannak, akiknek ez komoly problémát jelent, és ha mindössze huszonhat emberről beszélünk, az ABC-elv miatt, ugyebár, akkor az ember a háttérbe szorítja az önös érdekeit...
- Akkor igen?!
- Igen.
- Rendben, még négy "igen" válasza maradt. Bubópestis?
- Ööö... hogy érti, hogy négy "igen" válaszom maradt?
Magasabbik nagyot fújtatott, az ég felé nézett, és motyogott valamit. Köpcösebbik nyugtatólag megveregette a vállát, és átvette a szót.
- Nézze Zom úr. A mi erőforrásaink is végesek. Sajnos az nem férhet bele, hogy jószándékú embertársaival egyetemben Ön bejelölje mind a huszonhat jelenséget és/vagy eseményt, mert...
- Huszonha... ja, persze. ABC-elv, gondolom.
- ... igen, ABC-elv, szóval ki fogjuk elemezni a válaszokat, és az öt leginkább problémának ítélt jelenséget és/vagy eseményt fogjuk megjavítani. Érthető, ugye?
- Igen, abszolut.
- Remek. Öröm egy ilyen értelmes emberrel együtt dolgozni.
- Értelmes és készséges - nyájaskodott Bajszosabbik. - Tom Cruise korántsem volt ilyen együttműködő. Képzelje, azzal kezdte...
A Magasabbik egyetlen mozdulattal leintette.
- Bubópestis?
- Nem.
- Christiano Ronaldo?
- Ööö... tudom, hogy sietnünk kellene, de lehetne egy konstruktív javaslatom?
- Halljuk.
- Mi lenne, ha maguk itt hagynák a kérdőívet, én gyorsan átolvasnám, átgondolnám, maguk addig elball... elteremnének egy kávéra, vagy ilyesmi, és mire visszateremnek, én megmondanám, hogy melyik öt jelenségre...
- És/vagy eseményre - bökte közbe Köpcösebbik.
- ...teszem az öt igen válaszomat. Mitszólnak?
Magasabbik pár másodpercig habozni látszott, aztán megadóan bólintott.
- Tulajdonképpen nem szabályellenes...
- Sőt, tudja mit? - buzgólkodott Bajszosabbik. - Az igazat megvallva már így is lejárt a műszakunk bő huszonhárom perccel, úgyhogy ha megtenné, hogy a kérdőíven taláható e-mail címre...
- És/vagy faxszámra.
- ...elküldené az eredményt, az nekünk nagy segítség lenne nekünk.... nem? - pillantott kérdően társaira.
- De.
- Valóban jó ötlet.
- Köszönöm szépen. De tényleg. Jó látni, hogy ilyen felelős beosztásban ilyen rugalmas emberekel lehet találkozni.
- Ugyan már, mi köszönjük.
- Nem, nem, én köszönöm. Eleve, azt is hogy felkerültem a listára.
- Igazán nincs mit.
- Nagy megtiszteltetés ez nekem...
- A megtiszteltetés a miénk is. Sőt.
- Ugyanmár...
- De, de.
- Na jó...
- Na jó.
- Hát akkor...
- Hát akkor... a viszontlátásra.

Azzal eltűntek.

A kérdőívet persze elfelejtették otthagyni.

Azóta se láttam őket. Vagy találtak valaki mást z-vel, vagy azóta is várják az én eredményemet.
Remélem az előbbi.
Nem mintha hárítani akarnám a felelősséget, de elég nehéz döntés ez.

Elég sok minden el van romolva ugyanis.

Okos emberek szerint a blogok jellegzetes életgörbéje a viszonylag gyors felfutás utáni lassú, elhúzódó hanyatlást mutatja.

Egy közkedvelt blogról idéztem. Sokan szoktak közkedvelt blogokról idézni, mert így hátha megemlítik, vagy belinkelik őket, és akkor ők is közkedvelt blogok lesznek. Bonyolult dolog ez. Illetve annyira nem annyira bonyolult, de eléggé. Ez olyan teknikai.

Na de mindegy is. A fenti mondatot kivételesen nem valamiféle hátsó szándéktól vezérelve idéztem, hanem konkrét céllal. Mégpedig azért, mert abszolút nem értek vele egyet.

Különösen a második résszel, a lassú, elhúzódó hanyatlással.

A blogolás ugyanis olyan, mint a foci.



A Kossuth-díjas és Érdemes Művész megigazítja szemüvegét, újra átfut a mondaton, hogy biztosan jól olvasta-e, és teljesen kiesik a szerepéből, a felolvasóteremben hirtelen kínos csend nyaldossa a megharmónikásodott zokniba bújt lábszárakat, egyetlen hatalmas mi?  áll össze a jelen - és ébrenlévők tekintetének mozaikjából, egy újságíró pedig gyorsan felfirkantja a jelentőségteljes mondatot a jegyzetfüzetébe, igaz, ő a "blogolás" helyett "drogozást" értett, de határozottan lát benne fantáziát.

Több aspektusban is megállná a helyét a hasonlat, de most konkrétan arra gondolok, hogy időben rapszódikusan változó, hogy hogyan megy.
Vannak olyan napok, amikor ballal-jobbal, esetleg fejjel is, kapásból pipába, duplabőr, csikarszögből, sarokkal, Öcsibá-féle visszahúzóssal, mindezt játszi könnyedséggel, és vannak olyan napok, amikor lecsúszik, elpattan, kapufáról kifelé pördül, rálépsz, eltöröd, öngól, kár is volt lemenni. Persze erőnlét, meg koncentráció, meg csapatjáték, meg nézzé' fel!, de akkor is ott a titokzatos F faktor, ami igazándiból már a bemelegítésnél eldönti, hogy félpályáról ollózva, vagy szöglet után orral, de saját kapuba.
Így áll a helyzet a blogolással is.

Szakavatottabb tollforgatók bizonyára a kuruc tábortűz rebbenő lángját, a tenger hullámait, vagy valami hasonlót hívtak volna segítségül a magyarázathoz, nekem ennyire tellett most. Valószínűleg azért, mert a Barcelona az imént vágott egy hatost a Valenciának, és erről mindenképp szerettem volna írni. Csodás volt.

Szóval csak semmi elhúzódó hanyatlás, nyugodtan blogoljatok és focizzatok sokat. Ha jó napot fogtok ki, akár mesterhármas is lehet a vége.
Vagy egy közkedvelt blog.