- Hogy repül az idő, ma vagy tíz hónapos... elképesztő.

- Ühüm.

- Tök durva, tizenkilenc hónapja még csak két sejt voltál, ami bazikicsi, majd ha nagyobb leszel elmagyarázom, szóval csak két pici sejtecske voltál, most meg már itt randalírozik egy pici emberi lény, saját egyéniséggel, saját gondolatokkal, humorérzékkel, akarattal, tudással, tudálékoskodással, mászással, kapaszkodva járással, oroszlán - és kacsahang utánzó képességgel, meg miden egyéb újdonsággal, amivel nap mint nap előállsz.

- Jaja.

- Na persze minden szülőnek csoda a saját gyereke, de én akkor is le vagyok nyűgözve, hallani erről, meg másnál látni teljesen más, mint megélni, benne lenni, élő egyenes adásban megtapasztalni.

- Aham, gondolom.

- Azt imádom a legjobban, amikor reggel elbúcsúztattok anyával, meg este, mikor úgy megörülsz nekem, mikor hazaérek.

- ...

- Hm. Ja, nem is mondtam, anyáddal új nevelési elvek bevezetésén gondolkodunk. Például Maugli milyen életrevaló, illedelmes kölyök lett, pedig farkasok nevelték fel. Lehet hogy ebbe az irányba kellene elmozdulnunk, nem?

- Mmgen, lehet...

- HéhéHÉ, lebuktál, nem is figyelsz apádra.

- Hogy mi?

- Nem is figyelsz arra, mit mondok. Itt nyomom a nagy lelkizős dumát, te meg nem figyelsz. Mivel foglalatoskodsz épp?

- Játszom ezzel a kidugós fejű mackóval. Elég nehéz megnyomni ezt a hülye sárga gombot. Naszóval, mit is akartál mondani?

- Ja, semmi, semmi. Nem fontos. Játssz csak.

- Na, most figyelek, mondjad.

- Tényleg semmi extra. Inkább játsszunk.

- Biztos?

- Persze.

- Jóóó! Megnyomod nekem a sárga gombot, hogy kidugja a fejét a maci?

- Naná! Akárhányszor csak akarod.