Csók bácsi.

Mindenki így nevezte. A Kőhídnál állt trafik-ajándék üzlete, mindig jól fésült volt, nagyon értett a gyerekek nyelvén és minden nőnek "csók"-kal köszönt, innen a név. Nem bántóan, nem nyeglén, nem a "kézcsókolomot" lerövidítve, egyszerűen ez volt a szava járása. Született eladó volt, elit öltönyszabóságba illő udvarias eleganciával árulta a szürkeimport cigiket, rugós kerekű matchboxokat, amerikai sasos zippo-kat, műanyag Rambo nyilakat, és a fröccsöntőipar számtalan más csodáját.

Például az öltöztetős katonákat. Huszárokat, kalózokat, kovbojokat, indiánokat, római légiósokat, spanyol konkvisztádorokat. Pajzzsal, karddal, puskával, lóval, mellvérttel, sisakkal, mindennel. Szentély volt a hely.

Sok év után ma voltunk arrafelé. Ahogy közeledtünk, egy pillanatra nagyon megcsapott az a régi izgalom, fel a furcsán magas padkára át a hídon, jönnek szambe, csak oldalazva férünk el, mert keskeny a járdarész, balra a nagy fűzfa, mögötte pedig a csodák barlangjának bejárata.

Csalódtam. Gravír-ajándék van a helyén. "Életre szóló élmény" hirdeti jóindulattal is csak szerencsétlennek nevezhető mottójuk.

Nem az.

Csók bácsi ajándékboltja - valakinek, valahol - az.