Hol is tartottam?

Megvan a nagy dumás, aki elmegy a pulthoz piáért, és csalódottan veszi észre, amikor visszaér, hogy nem ő beszél, és rögtön egy erőszakos holistartottammal veszi vissza a szót?

Na szóval. Hol is tartottam?

Onnan veszed észre, hogy valakivel tényleg jóban voltál, hogy ha mondjuk egy (két, több) év múltán újra találkoztok, akkor a kötelezően lefutandó hogyvagy?jóléste?meló?család?gyerekekmikorjönmár? kör után is tudtok egy jót beszélgetni, pont úgy, mintha csak pár napja láttátok volna egymást. Általános bölcsességnek írom, pedig ki kéne hangsúlyozni, hogy magamon ezt vettem észre a jelenséget. Persze itt a blogon én vagyok az origó. A Nagy Központi Agy.

Nade, témára. Hol is tartottam?

A tavasznál? Nem hiszem. Nem tarthattam ott, mert akkor még nem volt tavasz, most meg már az van, nem csak illatok vannak a levegőben, meg nem csak úgy hunyorog a napocska óvatosan, hanem dönget a kikelet, nárcisz illatozik mögöttem a vázában, reggel alsógatyában voltam az erkélyen, ezerrel farag kinn a harkály (lakásbővítés, állítólag saját szobát követel a tiniharkály, szerinte tök ciki, hogy a villanydróton kell találkozgatnia meg csőrözgetnie a kakukk-kamasszal) tegnap meg lecsúszott az idei első jégkrém.

Deklarálhatóan itt van, úgyhogy: Szevasz, tavasz!

Na de hol tarthattam?

Nem emlékszem.

Mindegy is. Innen folytatom.