Nem vagyok már fiatal, és nincsenek bálványaim.

Ez jutott eszembe a Sziget kapcsán. Olyasmi vagyok, mint Yoda mester, csak még nem töpörödök. Olyasmi, mint Karak.

Nem pont olyan, de olyasmi.

Vén vagyok és dörzsölt. Persze nem, de ebben a bejegyzésben igen.

Annak írom magam.

Kezdhettem volna úgy is, hogy "Ezerkilencszázkilencven... hányban is?", de sokak szigetbeszámolója így kezdődhetne. Vagy így is kezdődik. Ez a nemfiatalos, nembálványos jobban közvetíti, mit érzek, de nincs benne annyi negatív energia. Ez fontos. Nem azt írom, hogy "fos volt a sziget, tömeg volt, drága volt a kaja, a REM csupa ismeretlen számot játszott, és a koncerten egy kosárcsapat állt előttem", mert ez nem lenne más, mint súlytalan hőbörgés. Divat ez most, de ritkán követem a divatot. A kor teszi? Lehet. Nem a halántékomon elferdített tényeket írom le zöld tintával, hanem az érzéseimet. Ezeket íratom le magammal.

Szóval nem vagyok fiatal.

Amúgy de.

Fiatal vagyok, de nem olyan fiatal, hogy egy hétig polkázzak alvás nélkül lekvároskenyérnek  öltözve hulla részegen a szigeten, nyelve a port. Nem vagyok olyan fiatal, hogy ne nyomjon a sátoraljaújhely, hogy hazagyalogoljak hajnalban, hogy induljak a léggitárversenyen, hogy megkedveljem a franciákat. Nem vagyok olyan fiatal, hogy ne tudjam mondani, hogy "bezzeg mikor fiatal voltam". Már tudom.

Szoktam is.

Hülye egy szokás.

Sziget 08. Egy napot adott. Hajózás a Dunán, 30Y, REM, sülkolbász, csili, pálinka, sör, taxi. Pulóver kellett, éjjel hűvös volt.

Mindent összevéve nem volt rossz.

(Így utólag visszaolvasva ez az egy mondat is épp elég lett volna, a lényeg benne van. Vagy írás közben is vissza kéne olvasnom, vagy utólag nem. Mindegy most már. Bő lé blog.)

Tényleg nem. Nem akarom lehúzni persze, előfordulhat (sőt jó eséllyel) ugyanaz a vizezett Ászok, ugyanaz a por és ugyanaz az életérzés, csak én változtam, és nekem ez már nem A SZIGET, hanem a sziget. Hiába, nem vagyok már fiatal.

Ja, és bálványaim sincsenek.