A Kissrác a padon ült, lógászta a lábát, és elmélyülten piszkálta a térdén barnálló bevarasodott sebet. A Férfi épp arra járt, és fáradt volt.

- Szerbusz kisfiú. Leülhetek ide? - kérdezte meg udvariasan. A Férfinak nem voltak túl széles ismeretei úgy általában a gyerekekkel kapcsolatban, és bár abban biztos volt, hogy a "gyerek egy kis felnőtt" az baromság, ugyanakkor azzal egyetértett, hogy a gyereknek is kijár az udvarias viselkedés.

- A bácsi valami pedofil, vagy ilyesmi? - kérdezte gyanakodva a Kissrác, miközben fél szemmel, hunyorogva tetőtől talpig végigmérte a Férfit.

- Ööö... dehogy, nem. Csak fáradt vagyok. Leülnék.

A Kissrác szemmel láthatóan eltöprengett a dolgon. A Férfi pár másodperc után elkezdett feszengeni. "Miért kérdeztem meg egyátalán? Én balek. Egyszerűen csak le kellett volna ülnöm, és kész. Nehogymár."

- Jó. - bólintott a Kissrác végül. - Üljön le.

A Férfi némileg megkönnyebbülve leült, lerakta maga mellé táskáját, és kinyújtóztatta a lábait.

Előttük a dühüngőben focimeccs zajlott. Tipikus gyerekmeccs, az egyik kapuban a Kövér Fiú, a másikban a Kicsi (Valaki Öccse minden bizonnyal, amúgy nem állhatna be ilyen fiatalon a nagyok közé), a többiek meg egy kupacban űzik-hajtják a labdát, terelik, mint pulik a nyájat, semmi összjáték, se taktika, csak a lelkesedés, folyamatos gomolygás, a dühöngő vasrácsához szorulással, lecsúszott lövésekkel, vétlen kezezésekkel. Kölyökmeccs. Grund.

A Férfi oldalra sandított, és látta, hogy a Kissrác is a meccset nézte.

- Te is szeretsz focizni? - kérdezte, csak úgy mellékesen, mitegy fizetségképpen az ülőhelyért.

- Ühüm - bólintott a Kissrác. - Deee... nem ezekkel. Ezekkel nem. Ezek bénák. - bökött pisze orrával megvetően a pálya felé.

"Nem veszik be." - gondolta a Férfi. "Senkinek se az öccse, vagy sánta szegény, vagy rendőr az apja, vagy nemrég költöztek ide." A Férfinek hirtelen déja vu érzése támadt. Ő is így ült volna a pálya szélén egy kopott piros padon anno? Neem, biztos nem. Ő játszott. Perszehogy. Az elsők között választották, máig is emlékszik, "kisboltos" így kérte őt Budai Feri, persze neki volt bátyja, és boltos volt az apja, de jól is játszott. Legalábbis nem rosszul.

- Hát igen, nem túl ügyesek.

- Ugye?

- Nem, abszolut nem. Semmi elképzelés, se egy jó passz, se egy jó lövés.

- Bénák ezek, mondom.

- Azok... egyik se egy született Ronaldinho.

- Hát nem.

- Amúgy neked ki a példaképed a focisták közül? Messi? C. Ronaldo? Gerazoli?

- Karl Heinz Rummenigge.

A Férfi meglepődött ezen a válaszon. Semmiképp sem szokványos felelet egy ilyen fiúcskától. "Fura, fura. De hát, végül is, miért ne? Rummenigge jó volt. Sőt. Nagyon jó. Tökéletes példakép."

- Remek választás. Kiváló játékos volt.

- Tudom. Azért választottam.

Az egyetértés jegyében hallgattak egy kicsit, és nézték a meccset. A gyerekek épp egy kezezésen vitatkoztak, hogy az volt-e, és ha igen, akkor ki rúgja a hetest.

- Te figyelj - mondta egy váratlan ötlettől vezérelve a Férfi - nincs focid véletlenül? Láttam, hogy ott hátul fel vannak festve tengópályák, és ha van kedved, akkor esetleg...

- Focim az éppen van. - válaszolta egy komor orrszívás kíséretében a kissrác. - Csakhogy ott játszanak vele.

A Férfi egy ideig értetlenül nézett, aztán összeállt a kép. "A kis pondrók." - gondolta.

- Nem engednek beállni, de elveszik a labdádat, és azzal játszanak?

- Aham. Aztán ha megunják, felrúgják a focit egyik fára, és hazamennek. Én meg felmászok, vagy ledobom valamivel. Ha van kedve, megvárhatja velem.

- Na azt már nem... Most odamegyek és...

- Ne. - kérte halkan és "nem-gondoltad-végig-ezt-haver-én-holnap-is-itt-leszek-meg-ők-is-de-te-nem" tekintettel a kisfiú.

- Ja, értem. Persze. Jogos. Hát... végül is ráérek. Csak megunják a bénázást ezek a ... bénák.

- Még fél óra maximum. Akkor megvárja velem?

- Meg.

- És hogyha valamelyik magasabb fára rúgják fel, akkor...

- Segítek leszedni is, igen.

- Köszönöm szépen.

- Nincs mit. - mondta mosolyogva a Férfi - Nincs mit. - és sok más nincsmittel ellentétben ott és akkor úgy is gondolta.