Épp azon töprengtem, hogy ha az olyan, viszonylag szerényebb képességű állatok, mint például a tehenek is képesek arra, hogy bizonyos számú kihajtás után maguktól hazataláljanak, akkor hogy lehet, hogy ha jó pár napra magára hagyok egy teljesen egészséges webkettes blogot, azon semmi sem történik (se bejegyzés, se vers, se semmi), amikor megjelentek a Javítók.
- Üdvözlöm - emelte fel üdvözlő gesztussal a kezét a magasabbik. - A Javítók vagyunk.
Mindenképp jó, hogy ezzel kezdte, mert simán három egyetemista srácnak néztem volna őket, akik épp a sci-fi napra igyekszenek, és szentül hisznek a saját kezűleg készített jelmezek hatalmában. Egyébiránt nem véletlenül használtam a "megjelentek" szót. Nem beléptek, hanem egyszer csak ott voltak. Utólag belegondolva tudat alatt hiányoltam valamiféle futurisztikus "fzzzzzzzzzzzzzt" hangot, vagy valami látványos fényeffektet, de tulajdonképpen akkor teljesen rendben lévőnek tűnt a dolog.
- Jónapot - köszöntöttem őket udvariasan - miben segíthetek?
- Zom úr? - kérdezte a bajszosabbik, csíptetős jegyzettömbje jelentőségteljes böngészése közben.
- Én vagyok.
- Azért jöttünk, mert olyan információk érkeztek be a vezetőségünkhöz - apró biccentés felfelé - hogy errefelé el vannak romolva a dolgok.
- Igazándiból nem pont ezt a szót használták... - somolygott a köpcösebbik, de magas társa szigorú pillantására azonnal hivatalosra rendezte az arcvonásait.
- Szóval el vannak romolva a  a dolgok, és ezért ideküldtek minket, a Javítókat, és mi fogjuk megjavítani a dolgokat.
- Hát ez... remek - mosolyogtam szélesen, és a lehető legkevésbé feltűnő módon keresni kezdtem az őrültség jeleit a tekintetükben. Nem találtam. Ez megnyugtatott kissé. Eléggé félek a hibbantaktól.
- Jelenleg épp a felmérési fázisban járunk. 26 prominens személyt kérdezünk meg, hogy a válaszok alapján felmérjük az igényeket. Ezen felmérés keretében arra szeretném kér...
- Huszonhat?
- ...ni hogy az általam felsorolásra kerülő... Tessék?
- Huszonhat személyt? Nem kevés az egy kicsit?
- A vezetőség szerint ennyi pontosan elegendő. Ez az úgynevezett ABC-elv. - itt mindhárman egyszerre bólogatni kezdtek, ezért nem mertem tovább ellenkezni.
- Rendben. Ha huszonhat, hát huszonhat. Azt még megkérdezném, hogy miért éppen én lettem...
A magasabbik szúrós illantást vetett rám a nem létező szemüvege fölött.
- Nézze, Zom úr. Az időnk véges. Abban gondolom egyetért velünk, hogy el vannak kúr... romolva a dolgok. Minél többet vacakolunk itt, annál később lesznek megjavítva. Mi kaptunk egy listát, maga rajta van, ezért ki kell törtenünk ezt a kérdőívet. Kezdhetnénk?
- Persze, persze. Elnézést kérek. Kezdhetjük.
- Rendben. Naszóval. Kérem nyilatkozzon határozott "igen" vagy "nem" válasszal az általam felsorolásra kerülő jelenségekről és/vagy eseményekről, hogy azok Ön szerint problémát jelentenek-e jelenleg. - darálta le telemarketinges tónusban. - Anorexia.
- Mmm.. nos... konkrétan nekem nem jelent problémát...
- Tehát nem?! - állította kérdő hangsúllyal, némileg felfelé ívelő hangon.
- ... mindazonáltal nyilván sokan vannak, akiknek ez komoly problémát jelent, és ha mindössze huszonhat emberről beszélünk, az ABC-elv miatt, ugyebár, akkor az ember a háttérbe szorítja az önös érdekeit...
- Akkor igen?!
- Igen.
- Rendben, még négy "igen" válasza maradt. Bubópestis?
- Ööö... hogy érti, hogy négy "igen" válaszom maradt?
Magasabbik nagyot fújtatott, az ég felé nézett, és motyogott valamit. Köpcösebbik nyugtatólag megveregette a vállát, és átvette a szót.
- Nézze Zom úr. A mi erőforrásaink is végesek. Sajnos az nem férhet bele, hogy jószándékú embertársaival egyetemben Ön bejelölje mind a huszonhat jelenséget és/vagy eseményt, mert...
- Huszonha... ja, persze. ABC-elv, gondolom.
- ... igen, ABC-elv, szóval ki fogjuk elemezni a válaszokat, és az öt leginkább problémának ítélt jelenséget és/vagy eseményt fogjuk megjavítani. Érthető, ugye?
- Igen, abszolut.
- Remek. Öröm egy ilyen értelmes emberrel együtt dolgozni.
- Értelmes és készséges - nyájaskodott Bajszosabbik. - Tom Cruise korántsem volt ilyen együttműködő. Képzelje, azzal kezdte...
A Magasabbik egyetlen mozdulattal leintette.
- Bubópestis?
- Nem.
- Christiano Ronaldo?
- Ööö... tudom, hogy sietnünk kellene, de lehetne egy konstruktív javaslatom?
- Halljuk.
- Mi lenne, ha maguk itt hagynák a kérdőívet, én gyorsan átolvasnám, átgondolnám, maguk addig elball... elteremnének egy kávéra, vagy ilyesmi, és mire visszateremnek, én megmondanám, hogy melyik öt jelenségre...
- És/vagy eseményre - bökte közbe Köpcösebbik.
- ...teszem az öt igen válaszomat. Mitszólnak?
Magasabbik pár másodpercig habozni látszott, aztán megadóan bólintott.
- Tulajdonképpen nem szabályellenes...
- Sőt, tudja mit? - buzgólkodott Bajszosabbik. - Az igazat megvallva már így is lejárt a műszakunk bő huszonhárom perccel, úgyhogy ha megtenné, hogy a kérdőíven taláható e-mail címre...
- És/vagy faxszámra.
- ...elküldené az eredményt, az nekünk nagy segítség lenne nekünk.... nem? - pillantott kérdően társaira.
- De.
- Valóban jó ötlet.
- Köszönöm szépen. De tényleg. Jó látni, hogy ilyen felelős beosztásban ilyen rugalmas emberekel lehet találkozni.
- Ugyan már, mi köszönjük.
- Nem, nem, én köszönöm. Eleve, azt is hogy felkerültem a listára.
- Igazán nincs mit.
- Nagy megtiszteltetés ez nekem...
- A megtiszteltetés a miénk is. Sőt.
- Ugyanmár...
- De, de.
- Na jó...
- Na jó.
- Hát akkor...
- Hát akkor... a viszontlátásra.

Azzal eltűntek.

A kérdőívet persze elfelejtették otthagyni.

Azóta se láttam őket. Vagy találtak valaki mást z-vel, vagy azóta is várják az én eredményemet.
Remélem az előbbi.
Nem mintha hárítani akarnám a felelősséget, de elég nehéz döntés ez.

Elég sok minden el van romolva ugyanis.