Három blogger és három bloggerné ült az asztal körül a nívós belvárosi vendéglőben. (A nívósság, mint megfoghatatlan szintmérő persze abszolút relatív, de mongyuk nevezzük nívósnak azt a helyet, ahol több a külföldi, mint a magyar, és öt hat kilónál drágább az ubisali. A pincértanonc kezén ott lehet a szigetes hetijegy, mert ugyan csorbítja cseppet az eleganciát, de büszkén hirdeti, hogy itt még a pincértanonc is keres annyit, hogy telljen neki hetijegyre. Na ilyen nívós volt a hely.) A kissé emelkedetten induló beszélgetést (Eszterházy, Kundera) a vacsora előhaladtával kitartó aknamunkával sikerült lejjebb szorítanom némileg köznapibb, úgymond könnyebben emészthető szintre (sör, foci, nagy dudák utazás, autóvezetés, gyermeknevelés), majd a desszert megérkeztével már egészen egzotikus tájakra is (matektanárok, fisz moll és tájszólás) eljutott a társalgás fonala, és szemmel láthatóan mindenki remekül érezte magát. A hazaút kicsit izgalmas volt a zuhogó eső, a nem látszódó sávok és a belvárosi demózók miatt, de az este így is megkapta a ceruzás kisötöst zölddel.

Ja, hogy ki volt a három blogger? Rejtvényben mondom el.

Az AC/DC-s pólót viselő blogger Nyuszival érkezett, zöldsalátát evett, a közelgő kínai útjáról mesélt, és a légzésfigyelő berendezések beszerzési nehézségeiről közölt velünk hasznos információkat.
A részben barátnője ruhadarabjait viselő bloggert a kishuga kísérte el, libamájat rendelt, Tom Brady-t éltette, és azért nem hozta a gyerekeket, mert büdösek Oszika állítólag nem tud viselkedni.
A harmadik blogger Tt hozta magával, brassóit fogyasztott, és én voltam.

A helyes megfejtők között a három blogger aláírásával ellátott bécsiszeleteket sorsolunk ki.



Jó volt, még legyen majd ilyen.